Idén visszatér a Nissan is a hosszútávú versenyzéshez. Azonban mielőtt kiveséznénk az új nagyágyút, vegyük át a Nissan rövid történetét.
A japán márka először 1986-ban indult 24 órás versenyen. 1991 és 1993 között volt egy kis szünet, majd 1999-ben végleg kivonultak. 2011-ben tűnt fel megint a Nissan név, mint motorszállító.
1986-ban a Nissan a 3. legnagyobb autógyártó volt a világon. Két autóval indultak. Az egyik az R 85V volt, amely 1985-ben versenyt tudott nyerni a sportautó világbajokságon. A Nissan volt először képes erre a japánok közül. A másik 1986-os autó az R 86V volt, amely V6-os turbómotorral volt felvértezve, és egyes pletykák szerint az 1000 lóerőt is könnyen kisajtolta magából. Le Mans-ban az R 86V kiesett, míg az R 85V a 16. helyen haladt át a célvonalon.
1987-ben már a March fejlesztett vázat a Nissan-nak, beledobtak egy V8-as motrot, de mindkét autó kiesett. 1988-ban ugyanez a két autó indult el, de csak az egyik tudta befejezni a versenyt, a 14. helyen intették le.
1989-re a Lola fejlesztett önhordót, és immár 3 autóval álltak rajthoz. A duplaturbós autók könnyen elérték a 380 km/h-s (ne felejtsük, 1989-et írunk!) végsebességet. A verseny elején az egyik autó az élmenőkkel küzdött, de kiesett, aztán később elérte a vég a másik két autót is.
1990-ben nem kevesebb mint 7 Nissan sorakozott fel a rajtrácson, ebből 5 volt gyári. Ez volt az első alkalom, hogy japán autó indult az 1. helyről. Mark Blundell 3 perc 27.02 másodperces időt futott, 6 másodperccel jobbat mint bárki más. Kazuyoshi Hoshino lett az első japán pilóta, aki japán autóval vezette a le mans-i 24 órást. Az autójuk az 5. helyen végzett végül, addig ez volt a japán autók legjobb helyezése 24 órás versenyen.
1994-ben két Nissan 300ZX indult el a bajnokságban. Nagy reményekkel várták Le Mans-t, hiszen Sebring-ben és Daytona-ban nyerni tudtak. A gyorsabb autó a 4. helyen futott 4 órával a leintés előtt, a végén az összetett 5. helyén intették le, illetve az IMSA GT kategória 1. helyén.
1995-ben és 1996-ban nem gyári alakulatként indultak. 1995-ben az egyik ért csak célba a két autó közül, a 10. helyen. 1996-ban már magánkézben volt mindkét Nissan, megint csak az egyik fejezte be a versenyt, a 15. helyen. 1997-ben három GT1-es Nissan állt rajthoz, duplaturbós, V8-as motorokkal szerelve. Potenciális esélyesei voltak a versenynek, viszont megint csak egy autó jutott el a célig, a 12. helyen intették le.
1998-ban három R391-es indult útnak. A leggyorsabb a 3. helyen végzett, a másik kettő az 5. és 6. helyen. 1999-ben két nyitott autó vágott neki a távnak, 5 literes, V8-as szívómotorokkal szerelve. Mindkét autó kiesett, a gyorsabb a 4. helyről.
2011-ben motorszállítóként tértek vissza, három autónak adták a lelkét az LMP2-es osztályban. A Zytek Z11-SN-Nissan meg is nyerte a kategóriáját. A modern autóversenyzésben annyira nem volt jelentős a Nissan ténykedése, inkább csak marketing szempontból. Főleg az ORECA használt Nissan motorokat. Be is bizonyították, hogy elég gyorsak, megbízhatóak és megfizethetőek. 2014-ben az LMP2-es kategóriában az első öt helyen Nissan motoros autó végzett.
Aztán jött a DeltaWing projekt. A cég 4 millió fontot pumpált a projektbe, ami meg is térült nekik.
Csak hogy érződjön a hatás, ez kicsit több mint 1.5 milliárd forint. De ugorjunk előre 2 évet, és már el is érkeztünk a ZEOD-hoz (Zero Emission On Demand). Ezzel történelmet írt a Nissan. A ZEOD lett az első autó, amely tisztán elektromos hajtással elérte a 300 km/h-s sebességet, illetve az első autó, amely tisztán elektromos hajtással teljesített egy kört Le Mans-ban. Sajnos az 1. óra után fel kellett adnia a versenyt műszaki hiba miatt, de gyorsan szögezzük le, hogy a hibának semmi köze nem volt az akkumulátorokhoz.
