Az 1982-es Formula-1-es szezon végén az Alfa Romeo egy teljesen új V8-as erőforrást mutatott be az olasz nagydíj egyik edzésén. Ez még a Type 182-es sasszéba volt beépítve, amit a V12-es szívó egységekre fejlesztettek. Ilyen formában nem indult versenyen az Alfa, de ez az autó adta az alapját a 183T-nek, ami az 1983-as szezon elején mutatkozott be.
A 183T felfüggesztése az akkoriban szokásosnak mondható kettős keresztlengőkaros elven alapult. A V8-as turbómotor 600 lóerő felett teljesített. A főbb változás inkább az aerodinamikát érintette. Mivel 1982 végén betiltották a hatalmas diffúzorokat, ezzel csökkentve a pilóta nyakára és hátára nehezedő megterhelést kanyarban, így az autó aljának laposnak kellett lennie. Viszont hogy megmaradjon a kellő leszorító erő, a hátsó szárnyat jóval megnövelték.
A két pilóta Mauro Baldi és Andrea de Cesaris lett. Az 1983-as szezon nagyon rosszul kezdődött, szinte egy versenyt sem tudtak befejezni. Ducarouge ki lett rúgva, helyét Luigi Marmiroli vette át, akivel megbízhatóbb és versenyképesebb lett az Alfa. Az eredmény meg is lett, Baldi a 2. helyen ért célba Németországban és Dél-Afrikában.
Mivel a szezon vége reményt adott, az elvárások magasak lettek az 1984-es idényre. Viszont a 184T csalódást keltő eredményeket hozott. Olaszországban egy 3. hely volt a legjobb eredményük, így az Alfa Romeo a 8. lett a konstruktőrök versenyében. A kirúgott Ducourage megépítette a Lotus 95T-t, amivel a brit csapat a 3. lett az 1984-es bajnokságban. A kezdetleges 182T-vel együtt összesen 5 autót épített az Alfa Romeo.
