sporttechnika blog

sporttechnika blog

Citroen Xsara T4 WRC (2003)

2013. április 11. - sporttechnika

Már-már szokásosan, a francia autók igen jók a rallyban. Az olyan autókkal, mint az Alpine A110, a Renault 5 Maxi, a Peugeot 205T16 vagy a Peugeot 206 WRC a franciák mindig az élvonalban voltak. Miután 1960-ban a Citroen megnyerte a Monte-Carlo Rally-t a DS-el, főleg a terep szakágakra koncentráltak - mint például a Párizs-Dakar - és bizony itt is sikereket értek el. Az 1990-es évek vége felé a Citroen visszatért a rallyhoz, először egy elsőkerék hajtású kit-carral, majd 1990-ben már WRC-vel.

xsarat4wrc.jpg


Különös módon a Xsara T4 csak kevés alkatrészben egyezik meg a Peugeot 206 WRC-vel vagy a Xsara kit-carral. (A Peugeot és a Citroen együttesen PSA, tehát "egy cég") A Citroen csapat menedzsere, Guy Frequelin elhtározta, hogy egy teljesen egyedi autót építenek, semmint átvegyenek valamit a nagy testvér Peugeot-tól. Mechanikailag a Xsara T4 alkatrészei csak nagyon kis mértékben egyeznek az utcai Xsara alkatrészeivel.


A Citroen úgy döntött, hogy első körben csak tesztelik a Xsara T4-et, és csak néhány versenyen indultak a 2001-es és 2002-es szezonban. A sebesség jónak bizonyult, különösen aszfalton volt verhetetlen a Xsara. Sajson a gyenge megbízhatósága miatt több alkalommal ki kellett állniuk a versenyből. A 2002-es Monte-Carlo Rallyn a Citroen fiatal ásza, Sebastien Loeb haladt át elsőnek a célvonalon, de egy perces büntetése miatt kénytelen volt átadni az első helyet Tommi Makkinennek. Azonban ugyanebben a szezonban Loeb megszerezte első világbajnoki győzelmét a német versenyen.


A 2003-as szezonra a Citroen aláírt Colin McRae-vel és Carlos Sainz-al, hogy hangsúlyozza szándékait az első teljes szezonra nézve. Mindketten csapattársak voltak 2002-ben a Fordnál, és Loeb-el együtt ők alkották a legerősebb csapatot, már ami a pilótákat illeti. Az első versenyen beigazolódott, a felállás nem csak papíron jó. A Monte-Carlo Rallyn az első három helyen a Citroen zárt. Különösen Loeb kapta a legnagyobb elismerést. A sors iróniája, hogy a Citroen legnagyobb ellenfele a nagy testvér Peugeot lett.

A bejegyzés trackback címe:

https://sporttechnika.blog.hu/api/trackback/id/tr577327120

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása