sporttechnika blog

sporttechnika blog

Alfa Romeo Montreal Group 4 (1973)

2015. május 11. - sporttechnika
Az 1967-es montreali kiállításon bemutatott Alfa Romeo Montreal sorozatgyártása 1970-ben indult. Amellett, hogy gyönyörű formatervvel büszkélkedhetett, az a V8-as egység dolgozott benne, amely már oly sok versenyt nyert a Tipo 33-as versenyautóval.

6979821416_e2f8eda4ec_b.jpg
1971 júliusában az Autodelta készítette fel a versenyzésre a Montreal-t. A Tipo 33 sikeres volt, de nem időztek a Group 4-es szabályok adta átépítéssel, inkább a Montreal-t vették górcső alá. Kapott egy bukókeretet, ami jót tett a torziós merevségnek is, sárvédőszélesítéseket, majd a motort is felpiszkálták. Később kibővítették közel 3 literesre.

1972 vége felé készült el, majd bemutatták a London Racing Car Show-n 1973 januárjában. Rögtön el is adták az Alfa Romeo Germany-nak, hogy az abban az időben népszerű DRM szériában versenyezzen Dieter Gleich csapatánál.

Kisebb sikereket elértek vele az 1973-as szezon folyamán, de mivel nem fejlesztettek rajta semmit, az év végén be is tolták a garázsba. Aztán 1975-ben leporolták és eladták.

Az Autodelta által épített Group 4 Montreal a sokkal kifinomultabb Porsche 911 Carrera RSR autókkal állt szemben a kezdetektől, de nem tudta felvenni velük a versenyt. Az Egyesült Államokban is felütötte a fejét, de ott még annyit sem tudott elérni, mint Európában.

A bejegyzés trackback címe:

https://sporttechnika.blog.hu/api/trackback/id/tr47450230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása